Keresés ebben a blogban

2014. március 3., hétfő

Mascarponés túrótorta - zabpehelyliszttel és xilittel

Hétvégén vendégeink voltak, Z szülei jöttek el. Szerintük a cukormentes ételek nem jók, pedig az apjának diétázni kellene a cukorja végett de sajnos nem foglalkozik vele.
Azért is készült el így ez a süti, hogy bebizonyítsam, igenis finomak a cukormentes sütemények. Azt azért még hozzáteszem, Z kérése volt, hogy cukor és fehér liszt mentes finomság készüljön.



Hozzávalók


Tészta:
22-24dkg zabpehelyliszt
7 dkg xilit
1 kávéskanál sütőpor
10 dkg vaj kicsit megolvasztva
1 tojás

összegyúrni, 20 szeletes kivajazott tortaformába nyomkodni vagy kisebb tepsibe. Megszurkálni és előmelegített sütőben kicsit elősütni. Én most négyzetes formát használtam.

Krém:
50 dkg mascarpone
25 dkg túró
1 kis doboz tejföl
15 dkg xilit
1 teáskanál vanília eszencia
2 evőkanál zabpehelyliszt
3 egész tojás
1 nagy narancs leve
aszalt gyümölcs(nagy szemű mazsola és aszalt sárgabarack került most bele)

Robotgéppel összekeverem, nem kell külön habosítani.
Ráöntöm a krémet a kissé elősütött tésztára majd újra be a sütőbe.
Készre sütöm.
Kb 40-45 perc, a teteje szép barnára fog sülni. A tortaformát csak kihűlés után vegyük le róla mert lágy a közepe, melegen szétcsúszna.

Kb 20 perc az előkészítése és 40-45 perc míg megsül.
Egyszerű de nagyon finom sütemény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése